| 2007.
május 27-én került megrendezésre a
IX. FALUNAP
Az
időjárás sajnos 2007 évben sem fogadta kegyeibe a hejőkürti
falunap szervezőit, hiszen az elmúlt évekhez hasonlóan a kora
reggeltől másnap hajnalig tartó programsorozat időtartama
alatt kisebb nagyobb intenzitással ismét esett az eső. Eltérés
maximum abban volt, hogy az eső után hirtelen néha-néha hirtelen
nagy forrósággal kisütött a nap, vagy az eső ideje alatt mindent
elsöprő szélvihar is próbára tette a szervezők és a vendégek
tűrőképességét.
Mindezek
mellett a Falu népe már edzett az időjárás változatosságával
szemben és soha nem hagyják cserben a szervezőket, türelmesen
kivárják a helyszíneken az időjárás kedvező pillanatait. A
szervezők pedig már rutinosan cselekednek, programokat átcsoportosítanak,
rendezvényhelyszíneket rendeznek át és végül is gyors helyzetfelismeréseknek
és intézkedéseknek köszönhetően szinte minden tervszerinti
program lebonyolításra került.
Reggel
6 órakor az elmúlt évtől még nagyobb érdeklődés kísérte a hejőkürti
Rákóczi tavon meghirdetett horgászversenyt.
Az éjjeli zápor, a verseny ideje alatt csepergő eső ellenére,
mintegy 50 versenyző gyűlt össze a versenyre
és egymást viccelve, jó hangulatban, kisebb-nagyobb fogás sikereket
elérve várták 9 órakor a mérlegelést. Természetesen itt is nem
az eredmény, sokkal inkább a részvétel volt a fontos.
Időközben
a Községháza udvarán is beindult a zsongás
és a baráti társaságok megkezdték a főzőverseny előkészületeit
a kijelölt bográcsozó helyeken. Az önkormányzat által megbízott
szakemberek nem bízták a véletlenre, nem kockáztatták a falu
lakóinak szánt ebédet, ezért ők egy stabilan elkészített helyiségben
óriási üstökbe főzték a babgulyást.
A
kis falu mindent megtett, hogy felhívja magára a figyelmet és
nem kisebb csapatot, mint a mezőcsáti futballistákat hívták
ki ellenfélként a kispályás labdarúgó mérkőzésen.
Mindkét oldalról nagy volt a lendület, az akarat, no meg a sár
a pályán, de a szurkolók nagyon élvezték a küzdelmet. Sajnos
a végeredményben 2:0-ra alul maradtak a helyiek, de a mérkőzés
mindenképpen lázba hozta a futballt imádókat.
11
órakor a sportos rendezvények után ünneplőbe öltözött
kürtiek ünnepi szentmisére mentek a római katolikus
templomba.
11.45-kor
került sor a falu szívében elkészült orvosi rendelő
avatására és a falunap hivatalos megnyitására.
Varga Gyula polgármester úr köszöntő
szavaiban kiemelte, hogy a település fejlődését, az itt élők
tenni- akarását bizonyítja, hogy a település méreteihez képest
egy éven belül 2 lényeges fejlesztést is megvalósít, hiszen
tágas, kulturált környezetbe kerül az orvosi rendelő, illetve
folyamatban van és bizonyára 2-3 héten belül átadásra is kerül
a falu éke, a katolikus templom is.
Varga
Bertalan kerületi esperes plébános felszentelte
az orvosi rendelőt. Kovács Tibor országgyűlési
képviselő is méltatta a település lendületes fejlődését,
hangsúlyozva az épülő új családi házak és a letelepedő vállalkozások
fontosságát.
Valamennyi
vendéget magával ragadó dal meghallgatása után, Varga
Gyula polgármester és Kovács Tibor
országgyűlési képviselő felavatta az orvosi rendelőt. Ezt követően
a jelenlévők megtekintették az új épületet.
Az ünneplő közönség ezután a községháza udvarára vonult, ahol
jó ízűen elfogyasztották a közös ebédet. Közben jó ebédhez szólt
a nóta Szabó Eszter és Drágán Lajos
előadásában.
Az
udvaron időközben több kirakodóvásáros, ételt-italt-édességet
kínáló is elfoglalta helyét.
Felnőttek,
gyermekek egyaránt jól szórakoztak az udvaron felállított ugráló-várban
és a rodeó bikaversenyen.
Az ebéd után elérkezett az eredményhirdetések ideje, ahol a
horgászverseny, a főzőverseny díjazottjai értékes ajándékokat
kaptak.
E
napon került kihirdetésre az év elején meghidetett "Az
én falum" c. pályázat, melyre szépszámmal és igényes
művek érkeztek. A díjazottak hasznos és értékes ajándékot kaptak,
műveik pedig a település weboldalán is megtekinthetők.
A
délutáni műsorprogram a szélviharral kísért zápor miatt, a művelődési
ház színpadán a településen már jól ismert Pit Blues
Terriers együttes élőkoncertjével kezdődött.
A rendezvény egyik legnagyobb sikerét érte el a tavasszal megalakult
helyi nyugdíjas klub ez alkalomra összeállított
műsora. A nyugdíjas klubnak ez volt ez első fellépése. A hálás
közönség együtténekléssel, óriási vastapssal, míg a polgármester
egy-egy szál fehér szegfűvel honorálta a nyugdíjasok szorgalmas
felkészülését, és eredményes szereplését. Szintén
nagy sikert aratott az ismert slágereket előadó, igényes koreográfiával
fellépő JAMIX csoport.
Az időjárás javulásának köszönhetően már ismét a szabadtéri
színpadon lépett fel az ismert slágereket előadó meglepetés
vendég.
A
Piás Nővérkék ismert slágereket és saját szerzeményeket
adtak elő, mely megalapozta a hangulatot az esti fő sztárvendég
Koós János, Dékány Sarolta és Havasi Viktor
zenekarának show műsorához. A
sztárvendégek fellépése után megkezdődött és hajnalig tartott
a jó hangulatú falunapi bál.
KÉPGALÉRIA
A FALUNAPRÓL
|