A
hagyományokhoz híven 2009. május 31-én, azaz pünkösd vasárnapján került
megrendezésre a XI. Hejőkürti Falunap.
Sajnos
ez évben sem kegyelmezett az időjárás a szabadtéri programok szervezőinek,
így már csepergő eső fogadta a Rákóczi-tóhoz érkező
horgászverseny résztvevőit. A gyakorlott gyermek és felnőtt horgászokat
Bóta Károly alpolgármester köszöntötte,
akik a folyamatos esőtől sem megriadva 6-órától 9 óráig lelkesen lógatták
a botjaikat, cserélték a jól bevált csalikat, melynek eredményeként
a sikeres fogások sem maradtak el.
A
községháza udvarán kora délelőtt megkezdődött a főzőverseny. A résztvevők
jó kedvét e helyszínen sem csorbította a folyamatos eső, hiszen az
alkalomhoz rutinosan alkalmazkodó versenyzők bográcsaiban rotyogtak
a finomabbnál, finomabb ételek.
A
Község Kultúrházában Varga Gyula polgármester
megnyitotta az "Oszlári Ötöltögető" foltvarrókör
kiállítását, melyet a nap folyamán nagy érdeklődés kísért. Sokan megtekintették
a bemutatott rendkívüli kézügyességet, kreativitást és szorgos, türelmes
munkát igénylő "művészeti" alkotásokat, melyeket a készítőik
és Földesi Erzsébet a foltvarró kör vezetője nagy
büszkeséggel mutatott be, feltárva a szakmai fortélyokat.
Sajnos
az eső miatt több szabadtéri program is elmaradt. Így nem került lebonyolításra
a Hejőkürt legerősebb emberének megválasztása, a gyermekek ugrálóvárát
sem lehetett felállítani, de az íjász bemutató és a pónilovaglás programja
helyett is csak az eső megállására váró lovakban gyönyörködhettek
a falunap résztvevői.
A hejőkürti klubkönyvtár szervezésében kézműves játszóházban próbálhatták
ki ügyességüket a helyi gyerekek. A klubkönyvtár nyereményjátékának
díjait Némethné Kiss Ida Mónika a könyvtár vezetője
adta át a nyerteseknek.
Közben
a Községházára folyamatosan hozták a lányok-asszonyok a pogácsasütő
versenyre sütött változatos készítményeket, majd a főzőverseny résztvevői
is összeállították a zsűrinek szánt bemutató táljaikat.
Délben
Varga Gyula polgármester köszöntötte a XI.
Falunapra érkezett vendégeket, ünnepélyesen is megnyitotta
a rendezvényt, miközben mindenkit arra buzdított, hogy senkinek se
vegye kedvét az eső, mindenki fogyassza jó étvággyal az önkormányzat
megbízásából Kalmár Lajos és felesége által 3 üstben
főzött, mintegy 300 adag füstölt csülökkel, tarjával, kolbásszal dúsított
tartalmas babgulyását, majd mindenki szórakozzon jól, fogadják szeretettel
a délutáni műsorokat, és mulassanak jól a hajnalig tartó falubálon.
Az
ebéd után Varga Gyula polgármester kihirdette a napközben
lebonyolított versenyek eredményeit és átadta az okleveleket, emléklapokat.
A Hejőkürt-Oszlár esős kispályás bajnoki labdarúgó
mérkőzésen 1:0-ra győztek a hazaiak.
| Versenyeredmények |
| Horgászverseny
|
| |
1.
Csató László
2. Lados Gábor
3. Csató Dénes |
| Hausel
Mihály, a Rákóczi-tó tulajdonosának különdíját: a legtöbb
törpeharcsát fogó Lados Gábor nyerte. |
| Pogácsasütő
verseny |
| |
1.
Macz Gyuláné
2. Nagy Lukácsné
3. Görömbei Roberta |
| Főzőverseny |
|
1.
Kovács Gyula
2. Kalmár Lajos
3. Hejő Farm Kft. |
| Zajácz
Tamás iparművész külön díj felajánlását Lados
Gábor nyerte.Ezzel a nyereménnyel befejezve, elmondható,
hogy Lados Gábor, szinte, mindent vitt! |
|
Az
eredményhirdetés után megkezdődtek a falunapi szórakoztató műsorok.
Elsőként
a Hejőbábai Nyugdíjas "Őszirózsa" Egyesület
énekkarának műsora indította el a vidám hangulatot, melyet a
Hejőkürti "Szivárvány" Nyugdíjas Klub
nagysikerű nótaműsora csak tovább fokozott. A vastapsot érdemlő
helyi nótásokat a Hejőbábai Nyugdíjas "Őszirózsa"
Egyesület tánckarának produkciója követte.
A
nótázások után a hejőkürti "fiatal pacsirták" Karaoke
versenyén, mindenki nagy örömmel tapsolt a kürti lányoknak,
fiúknak, akik már rutinos színpadi produkciókkal, látványos
közönség aktivizálással énekeltek.
A
karaoke verseny után a Tiszaújvárosi CLUB 96'
műsorában Vizi Dávid, Lengyel Bálint, Józsa
Janka Evelin és Borbély Károly sláger
bemutatója aratott nagysikert.
Kora
esti Slágermixben közreműködő Eperjesi
Erika, Jenei Gábor, Répássy Olívia és Kriston
Milán ismert slágereket, népdalokat és operetteket
adtak elő, melyet a közönség nagy szeretettel fogadott és óriás
tapssal jutalmazott.
8
órakor az esti program záró sztárvendége Liszter Sándor
és a Vadrózsák léptek színpadra, akik műsorukkal olyan
hangulatot teremtettek, hogy még a közönséget is dalra fakasztották,
táncraperdítették, de még Liszter Sándort is
az asztalon táncolásra serkentették.
A
XI. Hejőkürti Falunap, Falubállal fejeződött
be, melyhez a talpalávalót az Éjszakai Műszak
zenekara húzta, a hejőkürtiek pedig vidám hangulatban ropták
a tancot hajnalig. |
 |
 |
 |
 |
 |
 |