Friss hírek

"XII. Falunap és Kürt Községek Nemzetközi Találkozója" KÉPEK
2011. július 09.

2011. július 9-én rendezte meg Hejükürt Község Önkormányzata a XII. Kürt Községek Nemzetközi Találkozójával egybekötött Falunapot.
A nagy sikerű rendezvényen, mint minden évben, most is szép számmal vett részt a helyi lakosság, de ugyanakkor nagy volt az érdeklődés a további 5 KÜRT település vezetése és a kulturális, sport és szabadidős programokra, versenyekre érkezett csapataik részéről is. Összességében több mint 600-an vettek részt a rendkívül jó hangulatú, változatos programokkal kísért találkozón.
A horgászat szerelmesei már reggel 6 órakor megkezdték a versenyt az ébredő napsugárban fürdőző hejűkürti horgásztónál, ahol Varga Gyula, Hejőkürt polgármestere köszöntötte a csapatokat. A csendes botfigyelés mellett kellemes kikapcsolódást jelentett valamennyi versenyző-és kísérőik számára a csodálatos környezet látványa, a nádasokban csicsergő madarak hangja, a lubickoló vadkacsák látványa. A kezdést követően hamar örömújjongásokkal folyamatosan terjedt a hír a fogási sikerekről. A 9 órakor megkezdődött mérlegeléshez többen nagy zsákmánnyal, eredményes fogásokkal érkeztek a mesterhorgászok.
Tiszújvárosban a Sport-Parkban 9 órakor KÜRT települések csapatai között kispályás labdarúgó bajnokság kezdődött.Varga Gyula megnyitóját követően több pályán egyszere zajlott a 6 csapat közötti körmérkőzés a "KÜRTI POLGÁRMESTEREK VÁNDORSERLEGE" kupa elnyeréséért. A csodálatos sporkomplexumban minden feltétel adott volt a lelkes csapatoknak a jó játékhoz. Az időjárás nem kegyelmezett a játékosoknak akik a tűző napon, 14.30 óráig, közel 35 fokban küzdöttek az első helyért. Minden elismerés a focistákért, mert egyedül ők nem tudtak menekülni a tűző nap elől.
9 órakor a falu szívében pompázó római katolikus templomban SZENTMISÉT tartottak. A napokban adták át az új kerítést a templom körül, így az elmúlt években végzett külső felújítás, belső megújulásokat követően a templom, és teljes környezete szép, gondozott képet mutat a településen.
A Közösségi Ház udvarán a Gasztronómia iránt érdeklődők kezdték meg a főzőversenyt. Változatos üstméretek, bográcsméretek mellett változatos ételkülönlegességek, igazi ínyencségek készültek.
10 órakor a kulturális rendezvények központjában a hejőkürti Községháza udvarán a nagyszínpadon Varga Petra műsorvezető köszöntötte a vendégeket, Dr. Kovács Tibor országgyűlési képviselőt, Takács Zsuzsannát, Hidaskürt polgármesterét, Szebenszkiné Palik Katalint, Erdőkürt polgármesterét, Kubik Józsefet, Csallóközkürt polgármesterét, Tálas Lászlót,Tiszakürt polgármester, Téglás Jánost, Kürt polgármesterét és az általuk vezetett delegációt, minden kedves vendéget. A köszöntés után Varga Gyula polgármester megnyitotta a XII. Kürt Községek Nemzetközi Találkozójával egybekötött Falunapot. Rövid beszédében megköszönte, hogy több mint 600-an elfogadták az Önkormányzat meghívását, és büszkén fogadta vendégeit a község megszépült Szabadidőparkjában, kényelmes, kulturált, virágos környezetben, kellemes árnyat adó nagy fák lombkoronája alatt.

Reményét fejezte ki, hogy e hangulatos környezetben minden korosztály kikapcsolódásához megfelelő kínálat áll rendelkezésre, sok-sok játék, ugráló vár, póni lovak a kicsiknek, vendéglátósok gazdag kínálata, étel-ital igény szerint a nagyobbaknak. A megnyitó végén a polgármester változatos kulturális programokhoz, melyben az egyik legnagyobb érdeklődésre számíthat a KÜRT települések produkciói, jó szórakozást, kellemes kikapcsolódást kívánt.
A kulturális programban közreműködtek:
Hejőkürti „Szivárvány” Nyugdíjas Klub
Tiszaszederkényi Bokréta Citerazenekar
Tiszakeszi, Papp József Faluszépítő Egyesület Néptánccsoport
Karcsi Bácsi és Bobo, vidám gyerekműsor
Nagykökényesi, Egyházasdengelegi Karate Egyesület karate bemutató
Operett műsor Vízi Dávid előadásában
Kürt Községek Nemzetközi Találkozója, kulturális- és hagyományőrző műsorok
Hejőkürt Szivárvány Nyugdíjas Klub Énekkara, Tiszakürt-néptánccsoport, citerások, Általános Iskolások modern tánc, Hidaskürti Éneklő Csoport bordalokat-és katonadalokat énekeltek, Erdőkürti Pávakör, Csallóközkürtről Koszorús Zsolt -és Vavrik Petra táncdalokat énekelt. A kürti programokat a Hejőkürtiek zárták operett slágerek humoros előadásával.
A kürti települések bemutatkozó programja után a nap folyamán lebonyolított versenyek díjainak átadására került sor.
Elsőként a horgászverseny győztesei vehették át az emléklapokat. A legtöbb halat Szekeres János fogta: összesen: 14. 14 kg-ot. Második lett: Csallóközkürt: Almási István: összesen: 13,74 kg, míg harmadik helyezést Ambrus Sándor érte el 10. 46 kg hal kifogásával. A horgászok nem panaszkodhattak, mert a 3 órás versenyt szép zsákmánnyal zárták./Részletes lista letölthető»
Az amatőr szakácsok ételkülönlegességeit Nagy Géza Hejőkürt jegyzője és csapata zsűrizte. A harmadik helyezést Hejőkürt, Kapczár Sándor csülök pörköltje, második helyezést Hejőkürt, Bótáék vaddisznó pörköltje, míg az első helyezést Hidaskürt őzgulyása nyerte. Részletes lista letölthető»
A díjkiosztás végén a kispályás labdarugók kupáinak átadására került sor. A hazaiak nagy örömére a "KÜRTI POLGÁRMESTEREK VÁNDORSERLEGE" kupát Hejőkürt csapata nyerte.
A díjátadás után Vízi Dávid és Kékesi Erika musicalek előadásával szórakoztatta a közönséget, majd Liszter Sándor és a Vadrózsák fergeteges hangulatot teremtett az estére, mely jó alapot biztosított ezzel a Borbély Károly és a Horizont Együttes nagysikerű előadásához. A Hejőkürtön már nem ismeretlen K-Roy csodálatos énekhangja, mely most is nagy sikert aratott.Tovább fokozta a hangulatot az együttes nagyon színvonalas ismert slágerekből álló előadása. A nagysikerű slágerekre a vendégek először "csak" tomboltak, majd mulatós táncba kezdtek, mely hajnal 2-ig tartott.
Hejőkürt Önkormányzata büszkén és elégedetten zárhatta a rendezvényt, az elmúlt évektől eltérően, most eső nélkül, verőfényes napsütésben, jó hangulatban, kellemes környezetben jól érezték magukat a "KÜRTI"-ek.

KÜLSEJÉBEN TELJESEN MEGÚJÚLT A HEJŐKÜRTI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM /KÉPEK A FELÚJÍTÁSRÓL
2011. május 09.
Alapítványunk 2005-ben alakult, melynek célja a templom felújítása volt.
2007-ben a romos állapotban lévő templom külső felújítását tudta elvégeztetni a Hejőkürt Község Római Katolikus Templomáért Alapítvány. Az alapítvány vagyona egyházi ingatlanok értékesítéséből és adományokból gyarapodott. A kuratórium 2011-ben a templom kerítés felújításáról döntött. A régi kerítéselemek az elavult temető kerítés felújításánál lesznek hasznosítva. Az Alapítvány jogköre az alapító okiratban rögzítettek alapján a hitélet gyakorlásának, működési feltételeinek a biztosítására, a templom külső és belső felújítására terjed ki. Több árajánlat érkezett, a kuratórium a legkedvezőbb árajánlat és referencia munkák alapján Hajdú Sándor vállalkozó árajánlata mellett döntött. A felújítást féléves előkészítő munka előzött meg, a terv léckerítés volt, több száz fotóból lehetett válogatni, amelynek nagy részét a Me-NET Kft készítette, segítségüket ezúton is köszönöm. A kuratórium tartósabb anyag mellett voksolt, így született meg a kovácsoltvas kerítés terve, mészkő tégla alapzattal és pillérekkel. Bízunk benne, hogy az utókor megelégedésére, pár évtized multán is betölti a funkcióját.
Tervező: Hocsák Róbert építész
Kivitelező: Hajdú Sándor vállalkozó
Építtető: Szűcs Zsolt Ker. plébános
A project lebonyolítója és finanszírozója: Hejőkürt Község Római Katolikus Templomáért Alapítvány.
Főbb adatok: a kerítés 85,68 folyóméter hosszú, a bejáratnál egy nagy és két kiskapu biztosítja a közlekedést. A külön nagykapu járművek bejutását biztosítja a templomkertbe.
A beruházás összes költsége: 4.500 .000 forint.

Hajdú Sándor vállalkozó a szerződésben vállat határidő előtt átadta kiváló minőségben az új templomkerítést. A bejáratnál térkő került lerakásra, valamint a csatorna gyűjtővíz elvezetése lett megoldva melynek a plusz költsége 150.000 .- forint volt.
Az alapítvány kuratóriuma nevében köszönöm mindenkinek, aki rész vett és bármilyen formában segítséget nyújtott a kivitelezés folyamán. Külön köszönöm, STREZENECKI BÉLÁNAK a térkő felajánlását, és munkagépeivel a segítségét a kivitelezésnél.
Az Alapítvány tervezett célkitűzését végrehajtotta.
Nem feledve alapítványunk szlogenjét, mely így hangzik: "Tedd meg, ha teheted! "

Köszönettel : Bóta Károly
az alapítvány kuratóriumának elnöke

MEGHÍVÓ A XII. FALUNAPRA
2011. május 09.

www.umvp.eu
Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság Kormánya által az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében nyújtott támogatás összege: 1.298.304.-Ft

A "Kürti Polgármesterek Vándorserlege" Kispályás Labdarúgó Torna
Szabályzata, kiírása»

TÁJÉKOZTATÓ
2011. május 09.

TÁJÉKOZTATJUK OLVASÓINKAT, hogy
Hejőkürt Község Önkormányzatának szervezésében
a hejőkürti Szabadidőparkban
2011.július 9-én megrendezésre kerül a
"XII. Falunap és
Kürt Községek Nemzetközi Találkozója"
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Varga Gyula
polgármester
Az egésznapos program előzetes tájékoztatója»

www.umvp.eu
Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság Kormánya által az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében nyújtott támogatás összege: 1.298.304.-Ft
FELHÍVÁS...
2011. február 24.

...MAGÁNSZEMÉLYEK, VÁLLALKOZÓK, ŐSTERMELŐK, EGYHÁZAK, CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE

A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (HVS) folyamatban lévő felülvizsgálata során lehetőség nyílik arra, hogy az Ön (által képviselt szervezet) fejlesztési elképzelései, a vidékfejlesztés általános célrendszeréhez illeszkedő projektötletei nevesítésre kerüljenek a dokumentumban, amely alapját képezi a térség számára rendelkezésre álló Európai Uniós LEADER források felhasználásának.

A Dél-borsodi LEADER Egyesület munkaszervezete a következő helyszínen és időpontban tart projektgyűjtő, tájékoztató fórumot és fogadóórát:

Hejőkürt - Művelődési ház (Községházával közös épületben)
2011. Február 28. (hétfő) 16.00 óra fórum
Tiszaújváros - Tiszaújváros Többcélú Kistérségi Társulás Hivatala
(Tiszaújváros, Tisza út 2/B)
2011. Március 3. (Csütörtök) 8.00 - 12.00 óra fogadóóra

A projektötlet adatlap letölthető a DBLE honlapjáról: www.dble.hu

A kitöltött adatlapokat március 11-ig kérjük eljuttatni munkaszervezetünk részére: 3450 Mezőcsát, Hősök tere 24.E -mail: mezocsat@dble.hu

Bővebb információ: (06) 49/352-527

VÁLASZTÁS 2010
2010. október 4.

HEJŐKÜRT TELEPÜLÉS VÁLASZTÁS EREDMÉNYEI
Polgármester választás

A polgármester Varga Gyula FÜGGETLEN jelölt lett.

Érvényes szavazatok száma
Jelölt neve
Jelölő szervezet(ek)
Kapott
érvényes
szavazat
%
1
Bódi László
FÜGGETLEN
41
20,81
2
Gulyás Olivérné
FÜGGETLEN
41
20,81
3 Varga Gyula
FÜGGETLEN
115
58,38

További részletek, eredmények»

AZ ELSŐ HEJŐKÜRTI FÉRFIAK ÉS APÁK NAPJA/KÉPEK
2010. szeptember 27.

Településünkön 2010. szeptember 18.-án az első alkalommal került megrendezésre a Hejőkürti Férfiak és Apák Napja.
Korán reggel megkezdődtek az előkészületek, az esős idő ellenére több üstben, bográcsban rotyogott a sok finomság, készült halászlé, mangalica pörkölt, vadas, birka pörkölt, sült hal. Délutánra az időjárás is kegyeibe fogadta a résztvevőket, szikrázó napsütésben zajlottak a programok.13 órakor Varga Gyula polgármester köszöntötte a jelenlévőket.Ezután Ádám Józsefné saját versével köszöntötte a hejőkürti férfiakat, édesapákat, nagyapákat, majd Juhász Evelin szavalata következett.A "Szivárvány" nyugdíjas klub színes nótacsokor összeállítással szórakoztatta a közönséget, viszonzásul a hejőkürti férfiak is kitettek magukért, ők is nótázni kezdtek.A kisiskolás Alattyáni Márk megköszönte a Nagyiknak a fellépést. Az ebéd következett, a fent felsorolt gasztronómiai alkotásokból mindenki kedve szerint válogathatott.A délutáni program: ügyességi játékok, zsákban futás, kötélhúzás volt és folyamatosan sült a kürtős kalács, ami nagyon finom volt hisz alig győzték sütni.Az esti bálon a talp alá valót Bacsi József húzta. A bál fő védnöke: Strezenecki Stella volt. A rendezvény fő támogatója: Strezenecki Béla, szervezője Strezenecki Béláné volt.

Köszönjük Strezenecki Bélának, a családjának, az Önkormányzatnak és mindenkinek aki hozzájárult a rendezvény sikeréhez. A jövő évi rendezvényhez várjuk a további támogatókat! Bóta Károly ötletgazda
Társadalmi munka a hejőkürti temetőben/KÉPEK 2010. szeptember 10.

Helyi fiatalok szerveztek társadalmi munkát a temető rendbetételére szeptember 04-én szombaton. A fő szervező Strezenecki Stella volt. A fiatalokból álló csapat nagy létszámmal érkezett, és már korán reggel megkezdték a munkát. A temetőárok bozótírtásával, a fás szárú cserjével benőtt árok takarításával kezdtek, melyet szépen kitakarították. A temetőkerítés környékét teljes terjedelmében gyomtalanították.
Strezenecki Béla
helyi vállalkozó is kivette részét a munkákból: dolgozóival és erőgépeivel egy új hidat, bejáratot készítettek,hogy a szeméttároló konténerek minden irányból megközelíthetők legyenek

A lelkes csapat kora délutánra végzett a munkálatokkal, ezzel a megmozdulással is az összefogás példáját bizonyítva.
A Hejőkürti egyháztanács köszönetét fejezi ki minden résztvevőnek !

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2010. szeptember 10.

Játszótér és szabadidőpark épült Hejőkürtön.
Sajtóközlemény letölthető»

Játszótér és közösségi szabadidőpark- avató ünnepség és Nyárbúcsúztató Falunap (KÉPEK) 2010. augusztus 28.

Hejőkürt Község Önkormányzata 2010. augusztus 28-án, szombaton a Nyárbúcsúztató Falunapon felavatta a Játszótér és közösségi szabadidő park-ot az elmúlt időben megújult Községháza udvarán.

Az egész napos rendezvénysorozat programjának első részében a futballpályán a fiatalok és az idősek barátságos összecsapására került sor, melyet még elég borongós időben játszottak. Később a "Kanyar Kocsma" mögötti területen egy-két aktív baráti társaság bográcsozott, halászlevet, csülökpörköltöt - és vadpörköltöt főztek, de ők már derültebb időben fogyaszthatták el a jól sikerült ételeiket. Végül is a rendezvény délutáni programjai- a több éves esős falunapi rendezvénytől eltérőn - már kellemes, esőmentes - igazi Nyárbúcsúztató - kicsit hűvös időben zajlottak.

Hejőkürt utcaképe lényegesen megújult az elmúlt években. A fő utcán elhelyezkedő nem rég felújított római katolikus templom, a felújított- és korszerű eszközökkel felszerelt orvosi rendelő után a főutcára kényelmes, szép , virágokkal is díszített buszmegállók kerültek, külsőleg teljes körűen felújításra került a környezetbe illeszkedő arculattal a Községháza, melyben a kultúrház is megszépült. Kialakításra került a közintézmények arculatához illeszkedő Közösségi Ház is. A mai napon pedig sok-sok hejőkürti család ünnepségre érkezett, hogy részt vegyen a falu szívében kialakított Szabadidőpark és Játszótér avatásán. A minden korosztály szabadidős programjának helyszínéül szolgáló Szabadidőpark és Játszótér, virágos parkrészlettel, fákkal, örökzöldekkel és sok, az európai uniós elvárásoknak megfelelő korszerű játszó eszközökkel felszerelt.
Az avatási ünnepségen a Himnusz elhangzását követően Vizi Dávid mondott verset, majd Varga Gyula polgármester köszöntötte a megjelenteket. Avató beszédében köszönetet mondott a pályázkészítő Föderáció Kft ügyvezetőjének Dr. Murvai Kiss Krisztián ügyvezetőnek, Puskás Gézának, a kivitelező cég ügyvezetőjének, Hocsák Róbert műszaki ellenőrnek, valamin a Hejőkürt Községi Önkormányzat képviselő-testületének, akik határozott döntésének köszönhetően indult el és valósult meg ez a beruházás. A rendezvény a hejőkürti Szivárvány Népdalkör ünnepi műsorral köszöntötte, először a beruházás folyamatát humoros versbe foglalták, majd dalokkal, nótákkal köszöntötték a az avató ünnepség résztvevőit. A pályázatkészítő cég nevében Dr. Murvai Kiss Krisztián ügyvezető mondott avató beszédet. A szalagátvágást Varga Gyula polgármester és a közreműködő cégek vezetői végezték, mialatt Józsa Janka Evelin a Magyarország című dalt énekelte. A szalagátvágás után Varga Gyula polgármester bejárásra invitálta a vendégeket, akik élve a lehetőséggel sétára indultak a parkba, míg a gyerekek azonnal birtokba vették a játszótér eszközeit.
Az avatási ünnepség után a rendezvény második részében Nyárbúcsúztató Falunap programja kezdődtek. Első produkcióként a Club 96 fiatal művészeinek -Vizi Dávid, Józsa Janka Evelin és Borbély Károly-előadása hangzott el, majd Jampi Bohóc szórakoztatta a gyerekeket. Igaz a gyerekek azonban ma sokkal inkább az új játszótéren játszadoztak, az ugrálóvárban ugrándoztak, mint a bohóc hívásával foglalkoztak volna. A délután folyamán Karaoke versenyt követően a Hejőkürti Szivárvány Nyugdíjas Klub vidám nótákkal, dalokkal szórakoztatták a közönséget, akik elismerő tapssal hálálták meg az előadást. A koraesti órákban Simon Gábor és Zsíros László humoristák Konyhashow műsora szórakoztatta a vendégeket, majd a Nyárbúcsúztató Falunapot a KREDENC együttes mulatós királyai zárták, melyre a hejőkürtiek is többször táncra perdültek.
A nyárbúcsúztató falunapon a gyerekek a fiatalok folyamatosan a játszótéren töltötték idejüket, de kellemes hangulatos színfoltja volt a park filagóriája is, ahol gyrost ehetett minden vendég.

 

Archívum: 1oldal
Varga Gyula
polgármester
Felújított római katolikus templom
2007. május 27. Átadásra került az orvosi rendelő

 

 

 

© 2002-2012 Minden jog fenntartva! Me-NET Student Kft. Miskolc
A weboldalak tartalmának, képeinek másodközlése, felhasználása csak a tulajdonos írásos engedélyével lehetséges.