Hejőkürt
ősi szállásbirtok volt, s mint neve is mutatja, a Kürt törzstől
vette a nevét. Régi neve Kert alakban fordul
elő, s már a XIII. századból adatunk van a község fennállásáról.
Ekkor az ugyancsak község, s vele határos Hejőtő (a
későbbi Parasztbikk) felével az egri pürpök birtoka. Minthogy
az 1261. évi oklevél az egri püspök régi birtokának
említi, következtethetünk arra, hogy a község már jóval régebben
alakult, s régóta az egri püspök birtoka volt.
A
tatárjárás alatt elpusztult, puszta még 1275-ben
is, mikor Kuerd néven szerepel, de kevéssel később
felépült, s 1319-ben, mikor Korth alakban találjuk
a nevét, az egri püspök az egri káptalannak engedte át tizedét.
Ekkor már egyháza is volt, és 5-8 pápai tizedet fizetett.
Nevével ebben a században sokszor találkozunk, és eleinte alig
hihető, hogy azon a Kürt-ön, amelyet Rozgonyi
Sebestyén birtokolt, 1460-ban új adományozást
kapott rá Mátyástól. Ekkor mint Heves megyei
községet emlegették. Akkor Kwert, Kwewrth alakban
írták le a nevét. A Rozgonyiak és a Kanizsaiak
között 1493-ban kötött egyezség e néven szerepelteti
a községet.Kürt nem kizárólag egyházi birtok
volt, ezt igazolja az a tény, hogy birtokos családja a helységtől
Kürthinek nevezte magát.A XVI.
században az egri püspök volt a fő egyházi földesúr. Az ekkori
összeírások Kyrth, Kywrth, Kwrth néven tüntették
fel a település nevét, s úgy említik, mint egri vár tartozékát.
A törökök 1566-ban elpusztították a községet.
Ennek következtében a lakosok elmenekültek.
Hódoltsági terület volt, a török pusztítása után újjáépült, egyre
közelebb húzódva a Tiszához. Tiszakürt néven adózott a töröknek,
melyet először Hatvannak, majd később Szolnoknak fizetett.
A török hódoltság idején elpusztult falut 1792-ben
Eszterházy Károly telepítette újonnan egy útkereszteződés
mentén. A kereszteződésben építették meg a falu templomát, plébániáját,
iskoláját, s az ide vezető út mentén osztották ki az új lakosok
telkeit, majd a keresztutca mentén is telkeket osztottak. Miután
a község távolabb került a tiszától nevét megváltoztatták, s ettől
kezdve a Tiszakürt helyett a Hejűkürt nevet kapta
a kis község. Minthogy a településnek egyházi földesura volt,
megmaradt egyházi birtoknak, s a kassai püspökséghez is tartozott.A
Tisza szabályozásával az élő Tisza távolabb került a falutól.A
község tehát a Tisza és a Hejő
árterében található, ezért mindenképpen életét a víznek járása
határozta meg évszázadokon át. A Hejő itt torkollik a
Tiszába.
Egykor a területen sok volt az erdő, valamint az áradások
után visszamaradt mocsár, rét, legelő. A növény sokfélesége gazdag
élővilágnak adott élőhelyet. A fűzfa fonás, zsákszövés több család
megélhetését biztosította. A folyó szabályozása után a mocsarakat
kiszárították, de a terület vízháztartását nem állították helyre,
így a növényzet is megváltozott. A földterületek művelésbe vonásával
egyidejűleg az őshonos növényzet eltünt. Az ármentesített területeken
gabonát kezdtek el termeszteni, illetve a nedves rétek részben
megmaradtak legelőknek.
Az első világháborúban 78 katonája vett részt
a kis községnek, akik közül 22-en haltak hősi
halált.A községben több nemesi család élt, a Víghek,
a Nagyok és a Csatók.
A község a harmincas évektől a második világháborúig nem sokat
fejlődött. A virágzó vegyiparnak a mai Tiszaújvárosba telepítése
alaposan átszervezte Mezőcsát és vonzáskörzetébe tartozó kis települések
fejlődését. Munkalehetőséget biztosított ugyan a közeli vegyi
kombinát és a tiszapalkonyai hőerőmű, de a jelentős környezetszennyezés
miatt a faluba idegenek nem települtek be, és a mezőgazdaság is
háttérbe szorult.
Hejőkürt életében változást az 1990-es
évek hoztak, mikor a község élt az önkormányzati törvény
adta lehetőséggel és saját önkormányzatot hozott létre. Ettől
kezdve főleg az infrastruktúra fejlesztés területén történtek
jelentős előrelépések, mivel bevezették a faluba a gázt, kiépült
a telefon és az ívóvíz hálózat, portalanításra kerültek az utak,
és napjainkban került átadásra a településünk közigazgatási területén
áthaladó M3-as autópálya, melynek hejőkürti leágazásán
keresztül lehet megközelíteni a környék
kistelepüléseit.
|
|